A mai napról az a fogkrémreklám jut eszembe, amiben a flourhiányos tojást megkopogtatják és az behorpad, a másik fele pedig, ami flourt is tartalmaz erős és kemény...ezzel csak az a baj, hogy elég ha a tojás egyik fele puha és a kiscsibe meghal benne...agyonnyom az élet...úgy az igazi, ha minden oldala kemény...miért nem lehet egyszerre minden jó?Miért nem süthet minden oldalról a nap? és miért pont a nagyobb fél marad árnyékban?hiába sikerül megérteni, megtanulni, elmondani, megmutatni ha...ha nincs...nincs Napom...ha amíg az egyik felem tavaszt érez, a másik belefagy a télbe...
...mi van akkor, ha túl erős vagyok ahhoz,hogy belehaljak de túl gyenge ahhoz, hogy túléljem?

"van úgy, hogy egyetlen őrült tetten múlik az egész élet"
(Avatar)

eddig azt hittem, hogy nekem nem tetszenek az ilyen filmek...végülis lehet, hogy igazam volt: az ilyen filmek nem, de ez a film igen:) nem gondoltam volna, hogy a hupikék törpikék után még ki lehet találni olyan kéket, amit végignézek:P egy kicsit mesés, egy kicsit szép egy kicsit komoly-egy kicsit igaz...

"hull a hó, hull a hó, mesebeli álom..."

napok óta havazik...csak hull a hó szakadatlanul, mintha be akarna födni mindent, mintha el akarná takarni az összes foltot, az összes sebet, kitölteni a szakadékot, kiegyenesíteni az aszfalt kátyúit, fehérre meszelni a barna-fekete olajnyomokat, elbújtatni a játszóteret, eltüntetni a lábnyomokat, hogy elfelejtesse a sietséget, a "nincs rád időm-szindrómát" azokkal akik maradnak,akik nem mennek sehová...de az emberek nem akarják hagyni...egyfolytában versenytsepernek a hóhullással, melegítik a motort, olvasztják az "új ruhát", az ünneplőt...miért?nem értem... miért ne lehetne jó? egyszer ki kellene próbálni milyen ha nem söpörjük el a havat, ha hagyjuk, hogy mindent betakarjon, ha nem szórjuk sóval a járdákat, ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden pontosan úgy legyen mint mindig...vajon tényleg mindent betakarna? vajon akkor tényleg minden egyformán tisztafehér lenne? vajon az olaj és a vér sem ütne át rajta? tudna olyan sok hullni, hogy mindent, de mindent betakarjon? a legeldugottabb, legszerencsétlenebb szíveket is? Vajon melegítene, vagy megfagyasztana?- végsősoron mindegy...azt mondják megfagyni boldog érzés...ha már majdnem meghaltál nem érzed, hogy fáj...hull a hó...

Mérleg

ha a mai napot nézem, talán nem telt el hiába...mostanában elég gyakran aggaszt, hogy a napok repülnek, gyorsan, megállíthatatlanul anélkül, hogy bármi is történne velem, hogy bármit is tennék...valami igazán fontosat, valami nagyot vagy sok kicsit, mindegy, a lényeg, hogy ÉLJEK ha már élek...félek attól, hogy elfecsérelem az életem, pedig minden bizonnyal érték és nem csak akkor válik azzá, ha egy-egy nagyobb kitűzött célt elérek, hanem minden napjában, minden legkisebb percében az, annak kell lennie...másképp nem lenne értelme...csak nehéznek tűnik nekem rátalálni erre a pillanatban megbújó kincsre, lehetőségre, hívásra, jelre...nehéz felismerni pillanatok töredéke alatt mitől mondhatnám, hogy élek éppen most?
Ma megjavítottam a fűtést-ez jó, ettől egy csöppet fontos lettem a többieknek, mert fáztak-de ez nem elég. Úgy értem akkor is meg kell találni a lényeget, ha épp nem abban nyilvánul meg, hogy közvetlenül mások szükségét gyógyíthatom. Az Életem ÉLÉSE nem függ másoktól. Én élek, akkor is ha millióan vannak körülöttem és akkor is ha egyedül vagyok valahol a világ végén...de hogyan kell élni? -szándékosan nem írom, hogy jól, vagy helyesen, mert az én értelmezésemben, ha valaki valóban él, akkor az csak jó és helyes lehet...és...és összességében boldog, ha nem is minden külön-külön pillanatban, de összességében mégis boldog! Ha nem így fogok visszanézni az eltelt életemre, akkor az biztos jele annak, hogy nem éltem. Hozhatunk rossz döntéseket, de bennünk van a lehetőség, hogy onnan, ahová általuk jutottunk tovvábblépjünk egy újabb útra, nem szabad ottmaradni ahol rossz semmiképp...

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
(Weöres Sándor)

beszélgetés

Ma végre beszéltünk...megtudtam, hogy otthonvan és felhívtam. azt hiszem örült nekem.Nincs jól...fáj neki...azon tűnődöm, hogy mostmár sosem lesz olyan, hogy ne fájjon? Vicces volt és cinikus mint mint mindig, de kiérződött a hangjából, hogy belül is fáj...talán még nem fél...vagy ha igen akkor egy egészen kicsit csak...de nem attól, hogy hazamegy, hanem inkább attól, hogy mi lesz előtte,hogy jól végig tud-e menni a maradék úton...megígértem Neki, hogy csak a tanulással foglalkozom és kitűnő orvos leszek...így, hogy most neki megígértem még erősebben akarom mint valaha, bár eddig is ez volt a legfőbb célom (kivéve azt a rövid időt,amíg...amíg nem,amíg a második helyre szorult)
Még nem tudom elképzelni, milyen lesz ha nem hívhatom fel többé,ha nem futhatok hozzá, ha úgy érzem elfáradtam és elegem van...még nem rossz...Ő kész elmenni, de én nem vagyok kész elengedni...
...betegen is példakép...egy óriás,de nem félelmetes, hanem csodálatos...szeretetreméltó,méltóságteljes óriás...

Várok...

Napok óta semmit sem tudok róla...csak azt tudom, hogy beteg, hogy nagyon beteg...pontosan azt sem tudom, hogy mennyire, de halálosan nagyon...nem merem felhívni, nem akarom zavarni...nem tudom azt sem, hogy kórházban van-e még...ma már nem bírtam tovább, rengeteget gondoltam rá a hét folyamán- írtam egy üzenetet: vicceset, gyerekeset... mint amilyet mindig szoktam. Nem válaszolt. Nem tudom miért...vajon nem is olvasta, vajon olyan rosszul érzi magát? vagy csak elfelejtette?...olyan érzés ez mintha imádkoznék-nem mintha profanizálni szeretném az ima fogalmát, de mégis, most úgy érzem olyan...várni valakinek a válaszára, valakiére, aki talán mindenkinél jobban ismer, vagy legalább is ismert életem egy másik szakaszában, aki csillagként ragyogott, akire felnézek, akihez viszonyítok, akiért rajongok, akit SZERETEK...nem olyan ő nekem mint akárki más...ha nem tudnám milyen beteg felhívnám és számonkérném rajta, hogy miért nem ír? miért nem törődik velem?-de így, így nem lehet, nem tudom...ezért olyan mintha imádkoznék: a Jóstennek is elmesélek, megköszönök, kérek, panaszkodok,sírok, kérdezek, de nem tudom meggyorsítani a válaszát...sokszor azt sem tudom válaszolt-e már, vagy még várni kell-vagy válaszolt, csak nem vettem észre,nem hallottam meg...Az ő válaszára is várok nyugtalan ünnepélyességgel...
Minden nagyon beteggel és minden nagyon szeretettel így vagyok: kinyújtom a kezem a sötétbe és reszketve várom, hátha utánanyúl...pont Ő.

Szabadság

Szabadság -ha lesz egy kis időd katt ide:-)...
Ma találtam rá Csaba testvér ezen gondolataira igazán...azért írom, hogy igazán, mert az elmúlt napokban különböző levelekhez csatolva, barátaim blogját böngészve vagy csak beszélgetésben utalva rá ittvolt a lehetőség elolvasni, de valahogy mindig siettem, sosem volt sem időm sem kedvem, mondván, hogy túl hosszú,s biztosan szépeket ír, de most nem ez a dolgom s annyira most nem is érdekel...mégis most úgy érzem, jó, hogy "lett egy kis időm":)Most szükségem volt erre, eszembe kellett jusson kit is őrzök a tekintetemben és merre is tartok.
...de mi van, ha tévedett...mi van,ha nagyobb szüksége van valakinek arra a pár remekbeszabott-tökéletlen szóra, mint nekem a szabadság érzésének megtapasztalására?...

"csendes esőben mélabús manócskák születnek, viharban mérgesek, szélben érdesek, zivatarban kotnyelesek, éjjel titokzatosak, holdvilágoson bölcsek, viharoson rosszmájúak, akkor meg, amikor a Rohadtsarok felől jön a rossz idő, rontó-bontók.
- És mi lesz velük?
- Mi lenne?! Szétszélednek a világban, odaszegődnek egy-egy emberhez és vigyorogatnak, mélabúznak, mérgelnek, érdelnek, kotnyeleznek, titokzálnak, bölcseznek, rosszmájúlnak, rontanak-bontanak. Minden embernek jut belőlük. Olyiknak nem is egy."
(Lázár Ervin)

Ma egy csöppet rohanósan indult a nap. A csak még 5 perc...lustálkodásból az lett, hogy lekéstem a buszt...de végülis elértem volna, ha nem lett volna az egész város egyetlen hatalmas korcsolyapálya:P(kár,hogy nem tudok korcsolyázni:P); egyébként egészen vicces volt: mindenki csúszkált a tükörsíma jégen- a gyerekek élvezték és ki is használták a lehetőséget, a felnőtt-formák olykor nagyokat huppantak, az idősebbek pedig nem győztek figyelmeztetni mindenkit, hogy ez milyen inkrediből veszélyes:)Olyan volt a világ ma reggel mint egy hatalmas játszótér...a fülemben ment a kedvenc dalom, néztem s csúszkáló embereket és mosolyogtam- ha akar ha nem, ma mindenkinek játszania kell:) be kell ismernem, hogy nem szeretek olyat játszani, amiből ki lehet esni, mert általában én esek ki először, de ez nem olyan játék, itt legfeljebb elesni lehet:P Fél órát késtem belgyóról, ugyanis a buszoknak sem ment jól a téli sport, de csodák csodája a doktor bácsi is késett, pedig már teljesen lejátszottam az agyamban, hogy miképpen is magyarázom ki a kerek 28perces késést. Akárhogyan is ez egy jó nap...még lila szövegkihúzót is kaptam és Katámmal szalmakrumplit csináltunk ebédre...de mégis...mégis valami úgy érzem hiányzik...vajon megkerül?

leeresztve mint egy lufi

buuuuuuu...végre vége a mai napnak...egy csöppet hosszú volt, azt hiszem...és...és tele csalódásokkal...Azt mondják ez is kell az életbe, hogy teljes legyen, no de ennyi? mostanában úgy érzem elég sok jut ki belőle...igaz nincs okom panaszra, mások sokkal nagyobb gondokkal küzdenek...de ez ilyen: kislány-kis gond, a nagy bajokat hagyom a nagyokra:)
Megvan az év első gyakvizsgája, de még mindig nem érzem, hogy doktorálhatnék EKGból, pedig ennyi idő után már igazán illene...mellesleg mint kiderült nem sikerült a belgyó tesztem, ergo nem mehetnék nagy vizsgára ha nem ismételnénk meg, de megismételjük:P- oh happy day!- szerintem egyébként sem tiszta valami az ügyben...nem létezik, hogy egy ilyen buzgómócsing évfolyamon több mint fele a társaságnak ne írjon átmenőt...no, de ez amúgy is tárgytalan, amit megmondtak, az meg van mondva:P...a lényeg a lényeg, ha már ittvagyok bebizonyítom, hogy igenis érdekel a medicina- remélem erre a helyzetre nem illik a "3 a magyar igazság", mert nem hinném, hogy lesz még egy dobásunk...

szavak

"Álomvilágból ültess csodát
És jó szívvel ápold, hogy nőjön tovább
Vár még varázs nemcsak olcsó csalás
De tűz kell nem parázs

Neked is új reményt ad minden nap
Adj esélyt a rejtett álmodnak
A szíved rég valóra váltaná
Tégy ma esküt rá

A szeretet új erőt ad minden nap
Sorsod is csak tőled változhat
Senki nincs ki álmod áthozná
Tégy ma esküt rá"

változom...

Alig pár hete más akartam lenni, meg akartam változni, azonban rá kellett jönnöm, hogy amiért változni akarok annak nincs semmi értelme, felesleges lenne és nem is lennék rá képes...be kellett vallanom önmagamnak, hogy nem lennék rá képes, bár akarom...egyszóval lemondtam erről az elhatározásról...most viszont azt veszem észre hogy mintha a változás szándéka nélkül is más lennék...hihetetlen és érthetetlen: magától lettem más...nem is tudom milyen...csak más...pedig már nem akartam változni és nem tudom jobb-e így...valahogy tőlem függetlenül lett így, vagy talán nem is helyes a múlt idő, present perfect continous kellene...Mindig alakulunk,természetesen, de az alakulásban, a változásban egyszercsak eljutunk egy olyan pontra, amikor tudatosodik bennünk, hogy az én, egy kicsit más lett...

B.Ú.É.K.!

Elkezdődött egy új év...túlvagyok egy szilveszteri bulin, amihez semmi kedvem sem volt...végsősoron nem mondhatom, hogy rossz volt...talán nem bántam meg...de persze remélem, hogy lesz ettől még jobb is...de az is lehet, hogy én vagyok a hibás: így év végén mindig számbaveszem mi minden történt és minden miatt tudok szomorú lenni-amiatt is ami rossz volt(a szokásos miért pont én?), de még a legszebb percek miatt is(mivel elmúltak, és sosem jönnek vissza)...ez a legnagyobb butaság, amit az ember érezhet Szilveszter éjjelén...:P kitaláltam, hogy az lesz az újévi fogadalmam, hogy leszokom erről:P-meg hogy boldog leszek:)-ezt egy reklámban láttam, de jó ötlet, nem?
no szóval összegezve nem volt gáz a tegnap élszaka: egy kis barátkozás, egy kis tüzijáték az esőben, egy nagy séta és aztán sok-sok tánc:)))
a beszélgetőst kicsit untam, mivel igazából senkit sem ismertem; a tűzijáték rövid volt, meg nem is túl szép( tényleg,legalább egy fontos felfedezést tettem: rájöttem, hogy a lila tűzijáték tetszik a legjobban... meg a narancssárga ...és az amelyik duplán robban); a séta...no, az egész jó volt, főleg hogy az éjszaka közepén csillagjegyeket kerestünk az esernyőm belsején-nem is gondoltam, hogy ilyen romantikus esernyőm van:P;a buli sem volt rossz:két fiatalember is harcolt értem- őszintén szólva ez inkább idegessé tett mint büszkévé...de az egész csak felfogás kérdése...akárhogyis ennek az évnek boldognak kell lennie!-eldöntöttem:D
ehhez képest ma végig zuhogott az eső-de én szeretem az esőt-még jó, hogy eszembejutott!