Napok óta semmit sem tudok róla...csak azt tudom, hogy beteg, hogy nagyon beteg...pontosan azt sem tudom, hogy mennyire, de halálosan nagyon...nem merem felhívni, nem akarom zavarni...nem tudom azt sem, hogy kórházban van-e még...ma már nem bírtam tovább, rengeteget gondoltam rá a hét folyamán- írtam egy üzenetet: vicceset, gyerekeset... mint amilyet mindig szoktam. Nem válaszolt. Nem tudom miért...vajon nem is olvasta, vajon olyan rosszul érzi magát? vagy csak elfelejtette?...olyan érzés ez mintha imádkoznék-nem mintha profanizálni szeretném az ima fogalmát, de mégis, most úgy érzem olyan...várni valakinek a válaszára, valakiére, aki talán mindenkinél jobban ismer, vagy legalább is ismert életem egy másik szakaszában, aki csillagként ragyogott, akire felnézek, akihez viszonyítok, akiért rajongok, akit SZERETEK...nem olyan ő nekem mint akárki más...ha nem tudnám milyen beteg felhívnám és számonkérném rajta, hogy miért nem ír? miért nem törődik velem?-de így, így nem lehet, nem tudom...ezért olyan mintha imádkoznék: a Jóstennek is elmesélek, megköszönök, kérek, panaszkodok,sírok, kérdezek, de nem tudom meggyorsítani a válaszát...sokszor azt sem tudom válaszolt-e már, vagy még várni kell-vagy válaszolt, csak nem vettem észre,nem hallottam meg...Az ő válaszára is várok nyugtalan ünnepélyességgel...
Minden nagyon beteggel és minden nagyon szeretettel így vagyok: kinyújtom a kezem a sötétbe és reszketve várom, hátha utánanyúl...pont Ő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése