az ember néha olyat tesz, ami tökéletesen ellentmond az elveinek...tudja ezt és ennek ellenére mégis megteszi...érthetetlen...
eddig mindig azt gondoltam, hogy attól vagyok az aki, hogy kitartok azok mellett az elvek mellett, amiket igaznak hiszek...de...de azt hiszem rájöttem, hogy nem így van...egy ideig csalódott voltam, csalódtam magamban, de most úgy érzem, mégiscsak nem baj...mármint attól, hogy nem azt tettem, amit elvártam magamtól, attól még megmaradtam ÉNnek, talán más lettem, változtam, de attól még ÉN vagyok.
Azt hiszem sokkal inkább attól vagyok önmagam, hogy ha le tudok mondani, át tudok lépni bizonyos előre felépített "védőfalakat" ha úgy látom a repedésein átcsillog egy halvány reménysugár...az a valami, ami a boldogságot sejteti, és ezért a boldogságért képes vagyok lemondani a biztonságról, amit választott szabályok és törvények jelentenek.
A cél elérése csupán másodlagos...bár ez a másodlagosság is olyan észveszejtően mélyen fáj, hogy sosem képzeltem volna...
Egyszer azt olvastam valahol: "a Szeretet nem csupán ad valamit a magából, a Szeretet, a lényeget adja."azaz a mindent, és nem tart meg semmit magának...természetszerűleg, ha ezt emberileg próbáljuk megvalósítani fáj...minden sérülésnek ki vagyunk téve, teljesen védtelenül...de az élmény megéri...
következtetés: tényleg ÉLNI fáj...de ha már így alakult, születtem, akkor élnem kell...ha most épp nagyon fáj is...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése