Eléggé elcsépeltnek érzem mostanság, azt a kijelentést, hogy a boldogságot a mindennapi apró dolgokban kell fölfedeznünk...persze ettől függetlenül még igaznak tartom, csak pusztán arról van szó, hogy bármi baja van az embernek mintegy szemrehányásként akárki ezzel vág vissza...jó, persze, tudom, valószínűleg bíztatni akar, s nincs benne semmiféle rossz szándék...de mégis, van úgy, hogy mégsem vígasztalónak érzem, hanem sokkalta inkább egy olyan közhelynek, amiről az emberek tudják, hogy így szokás mondani és így illik érezni( vagy leagalábbis azt kell mutatni a világban, hogy így érezzük), hogy ezt valljuk mindenkor igaznak,pedig...pedig, legalábbis nekem néha szükségem van nagyobb fajta örömökre...az ilyeneket csodáknak hívom. Lehet nem mindenki hívná csodának amit én ezzel a címmel illetek, de nekem igenis csoda, mert bennem megváltoztat valamit...felemel, feldob, felráz...szóval, szerintem Te is tudod miről beszélek...lehet, hogy számomra is ugyanaz a történés, ugyanaz a találkozás, ugyanaz a hópehely...vagy akármi más csak egy átlagos dolog lenne, vagy legfeljebb egy olyan "hétköznapokban felfedezett apró boldogság", de attól, hogy épp akkor amikor és ott ahol történik, vagy létezik, abban a csodapillanatban mégis nagy csodává válhat.Ilyen történt velem ma is: egy orromra hulló hópehely és...és egy hatalmas taposás elsőként a frissen hullot hóba...inkrediböl...:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése